4 OK, HOGY MIÉRT NEM ELÉG, HA CSAK FACEBOOK-OLDALAD VAN

És most nem arra célzunk, hogy legyél jelen más közösségi média oldalakon is. Persze, legyél jelen Facebookon és minden más közösségi oldalon, mert szükséges, de mindez nem lesz elegendő. Ezért most inkább arra akarunk rámutatni, hogy miért szükséges – neked vagy a cégednek – a Facebook-profilon túl egy önálló, saját weboldal is.

Nagyon sokszor találkozunk azzal a jelenséggel, hogy egy cég vagy nem üzemeltet weboldalt, vagy pedig létező honlapját teljesen elhanyagolja, nem fejleszti, nem frissíti rajta rendszeresen a tartalmakat. Eközben esetleg aktívan jelen van a Facebookon, naponta többször posztol – tehát komoly mennyiségű tartalmat gyárt a közösségi médiába -, és akár jelentős méretű rajongótábort épít ki magának. Ennek oka nyilvánvalóan az, hogy úgy érzi, a facebookos oldal teljes mértékben megfelelő mint céges oldal, minek invesztáljon egy saját honlapba.

1. ELTŰNŐ ORGANIKUS ELÉRÉS

Az elmúlt egy-két év során azonban a Facebook eléggé megváltozott, elsősorban ami az egyes posztok közösség általi elérését illeti. Ahogy nőtt a posztok száma, úgy kellett egyre inkább csökkenteni annak arányát, hogy mennyi érje el ebből a közönséget. A Facebook hírfolyamnak érdekesnek kellett maradnia, hogy továbbra is vonzó legyen, na és nem mellesleg pénzt termeljen a tulajdonosok számára a reklámokkal és promotált posztokkal.
A közösségi oldal ezért folyamatosan csiszolgatta algoritmusát, egészen odáig, hogy a céges oldalak organikus elérése mára a nulla felé konvergál. Amivel egy céges oldalnak mára fel kell vennie a versenyt, azok az olyan überelhetetlen lájkmágnes tartalmak, mint amit a Buzzfeed és társai produkálnak, valamint az ismerősök kutya-macska-gyerek-selfie fotói.
Nos, ha kellően populáris a céges Facebook-oldal tartalma, akkor azért most is össze lehet kaparni néhány lájkot és megosztást, de persze egyértelműen látszik, hogy a korábbi jól működő, gyorsan kivitelezhető megoldások már nem működnek. Most már erősen a linkmegosztásokat preferálja az algoritmus, így a vicces vagy épp megható képek közzétételével nagyot már nem lehet szakítani, de a közönséget duzzasztó nyereményjátékok sem használhatók közösségépítésre (amelyeknél lájkolni kellett a részvételért), valamint legújabban a reklám jellegű posztok elérését is minimálisra csökkentette a Facebook.

2. A FACEBOOKON VAN MÉG A CÉLCSOPORTOD?

Igaz, hogy erről elsősorban nemzetközi és amerikai adatok állnak rendelkezésünkre, de úgy tűnik, hogy miközben a fiatalabb korosztály menekül a Facebookról, addig az idősebb korosztály szépen berendezkedik ott (lásd: A nagymamák és nagypapák közösségi médiája lett a Facebook). Nálunk ez talán annyira még nem érezhető, de elég, ha a szépemlékű Iwiw-re gondolunk, vagyis arra, hogy mivé vált az utolsó éveire: korosztályok tűntek el róla teljes egészében, és maradtak az idősebbek. Pedig az Iwiw sem így indult.
Tehát, ha elsősorban a fiatalabb korosztályt célzod meg, akkor egyre kevésbé érdemes bízni a Facebookban, hanem mind inkább más közösségi oldalakat leszel kénytelen használni, például az Instagramot, Tumblrt vagy akár a Snapchatet, de ezek egy teljesen más szemléletet és tartalmat igényelnek, mint amit a Facebookon megszoktunk. És persze nem is lehet velük annyi felhasználót elérni, mint régen a Facebookkal.

3. SZÁMÍTANAK A CÉGES WEBOLDALRA AZ ÜGYFELEK

Ugyanakkor az emberek egyre inkább úgy gondolják, hogy egy megbízható cégnek van weboldala is, ahol megtalál róla minden információt, elérhetőségeket, fel tudja venni vele a kapcsolatot. Már a legkisebb cégek, szolgáltatók esetében is keresik az ügyfelek a weboldalt a Google-lal, és ha nincs, akkor inkább annak a cégnek a szolgáltatását választják, amelyiket honlappal megtalálnak a neten.
A saját weboldal megbízhatóságot sugall. Szerinted, ha az emberek neten rákeresnek valamilyen szolgáltatásra, és Google oldalán megjelennek a találatok, akkor melyikben fognak jobban megbízni? Ha csak valamelyik arany oldalak szolgáltatásban és egy Facebook-oldallal leszel jelen a találati listán? Vagy abban a cégben, amelyik egy jól szabott weboldallal, jól strukturált információkkal, friss és hasznos tartalmakkal jelenik meg?
Egy Facebook-oldalon is meg lehet jeleníteni alapvető leírást a cégről, de nem olyan mennyiségben, minőségben, logikus felépítésben, mint amit egy saját weboldalon meg lehet tenni. Ráadásul, nem is feltétlenül jön át a cégről sugározni kívánt kép, hiszen a designelemek minden Facebook-oldalon megegyeznek. Emellett, ha már több éve gyártod is a tartalmakat a Facebookra, és többezres rajongótáborral rendelkezel, akkor is ott motoszkálhat a gyanú a potenciális ügyfél fejében, hogy vajon miért nincs ennek a cégnek egy normális weboldala?

4. A SAJÁT OLDALADDAL AZT TESZEL, AMIT AKARSZ

Míg a Facebook-oldalak egyformák, és a posztok tartalmán, hangvételén túl nagyjából csak a borító- és profilképeddel szabhatsz imidzset magadnak, addig egy weboldalnál a rendelkezésedre áll a webdesign teljes kelléktára: a színeket, a betűtípusokat, az elrendezést, a felépítést, a navigációt, szóval minden apró részletet az egyéni ízlésed alapján alakíthatsz, és azt a cég imidzsének szolgálatába állíthatod. Nem csak az erősen korlátok közé szorított tartalom kialakítására vagy hatással, hanem a weboldal minden egyes elemére. És nem egy másik cég határozza meg pillanatnyi üzleti érdekei alapján, hogy az oldalad bejegyzéseivel épp hány rajongódat éred el.
Egy weboldalon sokkal tágabb a mozgástered a tartalmat illetően, jobb minőségű, mélyebb szövegeket is elhelyezhetsz, képeket, videókat, infografikákat korlátozás nélkül, ráadásul a Facebook is nagyobb szeretettel fogadja, ha innen posztolsz linkeket, mint ha a képeket egyszerűen kitennéd a Facebook-oldaladra. A honlapodon úgy helyezed el a tartalmakat, olyan sorrendben, ahogy azt akarod, és nem az időrend lesz az alapvető rendezőelv. Egyszóval te uralod az oldalt, főleg egy jó CMS-sel és persze egy jó fejlesztővel.
Tehát, ha ezek után úgy érzed, hogy szükséged van weboldalra, megéri a pénzt és a fáradtságot, akkor nem jársz rossz úton. Most már csak arra kellene figyelned, hogy a weboldalad mobilon és tableten is tökéletesen jelenjen meg, azaz reszponzív vagy adaptív legyen, magyarul alkalmazkodó és mobilbarát. Mert ezek a technológiák megállíthatatlanul teret hódítanak maguknak, de erről más sokszor beszéltünk.

Forrás: 4 OK, HOGY MIÉRT NEM ELÉG, HA CSAK FACEBOOK-OLDALAD VAN